Elérhetőségek

SZTÁR ÜZLETHÁZ Kft.

ÜZLETEINK


Aktuális

A tervezéssel vette kezdetét a folyamat. A tervezésben is jeleskedő Kovács Tibor Sándorral (a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium épületgépészetben nagy jártassággal rendelkező szakoktatója a partnerünk) fogtunk hozzá a modernizálás következő lépcsőjének.
Mint azt a gyakorlati példa is mutatja, megfelelő körültekintéssel és némi beruházással igazán hatékonnyá lehet fejleszteni egy rendszert úgy, hogy a régebbi gépészeti technológiába integráljuk a hőszivattyút.

A Sztártechnika 40 éve dolgozik az épületgépészetben Győr és Pápa vonzáskörzetében. Stabil baráti és szakmai kapcsolatban dolgozunk együtt gyártó, szerelő, szakoktató, kereskedő, tervező, tanácsadó partnereinkkel. De igaz ez régiónk energetikai szolgáltatóira és az oktatási intézményekre egyaránt. Mindig is fontos volt számunkra, hogy egy-egy újdonságot rendszer szinten és működés közben is be tudjunk mutatni.

Sokan megtapasztalták, átérezték már, hogy milyen kellemetlen a téli fűtési szezonban lerobbanó kazán esete. A műszaki hiba feltárásakor gyakran kiderül, hogy a folyamatos karbantartás hiánya okozta a meghibásodást. Roppant kellemetlen és idegtépő szituáció. Napjainkban azonban sokan már klíma rendszerrel fűtenek, mert fenn vannak a napkollektorok az épületen, vagy éppen hőszivattyú rendszer üzemel.

Vásároljon bármilyen hűtő, fűtő berendezést és extra gondoskodásban részesítjük! Minden 100.000 Ft érték után választhat Sziszi Pedi-Spa ajándékutalványt vagy trendi nyári munkaruházatot 2.000 Ft értékben!

Arra biztosan jó az aktuális energia-helyzet, hogy többen elkezdtek azon gondolkodni, milyen eszközzel lehetne még gazdaságosabbá tenni a háztartás gépészetét. Már a 20 évvel ezelőtt gyártott (akkor szupermodernnek titulált) kondenzációs gázkészülékek is régimódinak mondhatóak. Sok esetben nincs is, aki egy komolyabb meghibásodás esetén megjavítsa. Sok esetben olyan alkatrész romlik el, aminek már nem gazdaságos a cseréje, javítása. Sok esetben a régi készülék cseréjével, modernizálásával már számottevő pénzt lehet megtakarítani egy háztartásban.

Vannak értékek egy családi vállalkozásban, ami mentén az üzlet halad. Időnként meg is kell győződni, hogy jó csináljuk munkánkat és tartjuk magunkat a több évtized épületgépészetben eltöltött üzletpolitikánkhoz. Ismételten megkérdeztük vásárlóinkat, mert ez a legegyszerűbb módja egy felmérésnek, hogy megtudjuk mennyire elégedettek velünk a Sztártechnikát választók.
Örülünk, mert ismételten bebizonyosodott, hogy a szakértelem, a hozzáállás, a megvásárolt termékhez járó hozzáadott érték, a garanciák, a minőség többet számít, mint a „legjobb ár”!

Köszönjük, hogy 2022 évben a Sztártechnika Üzletházat választotta épületgépészeti berendezés, eszköz, alapanyag forrásának!
Ünnepi nyitvatartásunk:
DECEMBER 23., péntekK, 7-12 óráig
DECEMBER 24., szombat, ZÁRVA
DECEMBER 26., hétfő, ZÁRVA
DECEMBBR 27-30.,kedd-péntek, 7-12 óráig
DECEMBER 31., szombat, ZÁRVA
JANUAR 2-3., hétfő, kedd, ZARVA
Nyitás 2023.január 4, szerda 07:00 órakor

Az elégedett vásárló a legfontosabb
Fennállásunk óta valljuk azt a Sztártechnika Üzletházban, hogy az elégedett partnerek és vásárlók véleménye a leghatékonyabb reklám vállalkozásunknak. Elsődleges, hogy minden érdeklődő, vásárló és együttműködő partnerünk a lehető legjobb kiszolgálást kapja. Kiemelten kezeljük felkészültségünket az épületgépészet technológiai fejlődésében. Mindent megteszünk, hogy csapatunk felkészült legyen a hozzánk beérkező kérdésekre, kérésekre. Természetesen igyekszünk mindezt vidáman, pozitív hozzáállással véghez vinni.

Kedves vásárlóink, partnereink, érdeklődők!
November 18-án üzletünk 07:00-tól, 12:00 óráig tart nyitva!
November 19-én szombaton üzletünk ZÁRVA van!

Több szempont miatt is egyre többen választják otthonaik fűtésére és hűtésére, illetve melegvíz előállítására hőszivattyú berendezéseket. Korszerű, gyorsan fejlődő technológia, kiemelkedően energiatakarékos, a közel 0 követelményeket maximálisan kielégítő készülékek. Fontos, hogy a Sztártechnika Üzletház és szakpartnerei is lépést tartsanak a technológia fejlődésével.

2015 óta a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság szabályozza és ellenőrzi a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeit. Ez minden Magyarországon forgalomba helyezett klímaberendezésre vonatkozik és a megrendelő tulajdonosra és a berendezés értékesítőjére és beüzemelőjére egyaránt vonatkozik.

A Sztártechnika, mint családi vállalkozás, sz elmúlt 35 évben és az elkövetkező jövőben is mindig a vásárlói és partneri igények maximális kiszolgálásáért dolgozik. Nagy Lóránt az alapító, még mindig teljes erőbedobással dolgozik. Hajtja előre a tettvágy, mert azt mondja a lusta agy, lusta embert produkál.

Kedves Vásárlóink és Partnereink!
Győri üzletünk téli nyitvatartása december 1-től változik!
Szeretettel várunk minden érdeklődőt üzletünkben hétfőtől péntekig:
07:00 - 16:00 óráig!

Nagy öröm számunkra, hogy teljesen megújítottuk a SztárTechnika Üzletház Fürdőszoba Stúdióját. Napjaink modern követelményeihez igazodva már a legújabb és kiváló minőségű szanitereket mutatjuk be különböző méretű fürdőszobákhoz, más-más variációkkal.

Október 1-én ünnepli fennállásának 35. évfordulóját a Sztártechnika Üzletház! Eme jeles alkalomból egynapos születésnapi akciókkal várunk minden kedves vásárlónkat, akik a tőlünk megszokott magas színvonalú szakmai kiszolgálás mellé most minden 35.000 Ft feletti vásárlás esetén egyedi kedvezményt kapnak.

Az épületgépészetben több, mint három évtizede stabilan működő Sztár Technika Üzletház keres vállalkozó szemléletű értékesítő partnert megújuló fürdőszoba és konyha stúdiójába.

Napjainkra teljesen hétköznapi a klímavásárlás. Nem számít már luxuscikknek, viszont sok-sok buktatója lehet, ha nem a megfelelő szakértelem segíti a helységeink optimális hűtését szolgáló klímaberendezés kiválasztását. A klímaberendezések szerelése hatósági engedélyhez kötött és csak a minősített szakemberek végezhetik a szerelést és a karbantartást is, hiszen fontos, hogy karbantartásukról évről-évre gondoskodjunk.

Egy épületgépészeti szakáruházban több ezer termék, cikk várja, hogy a megfelelő helyre kerüljön. Sokan érkeznek hozzánk (nem szakmai partnereink) érdeklődve, egy-egy terméket keresve vagy éppen tanácstalanul informálódni a meghibásodott eszköz, berendezés, alkatrész miatt. Szinte mindenki tudja milyen az, amikor csöpög, nem fűt, meleget fúj, rossz hatásfokkal működik vagy éppen nem működik otthonunk vagy üzletünk valamely gépészeti része.

Napjainkban már mindenki a korszerű, energiahatékony és környezetkímélő fűtéstechnikai eszközök beszerzésére törekszik. A biztonságos fűtéstechnika mellett a legfontosabb szempont, hogy a legalacsonyabb fenntartási költségekkel a legmagasabb hatásfokot érjük el.

„Energetikai korszerűsítés a Sztár Üzletház Kft.-nél” című GINOP-4.1.3-19-2019-01535 azonosító számú támogatási kérelem 2 736 000 Ft, azaz kétmillió-hétszázharminchatezer Ft összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Műszaki tartalom: 13,68 kWp névleges teljesítményű napelemes rendszer kiépítése és beüzemelése

A Projekt megvalósításának kezdete: 2020.02.01.

A Projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2020.11.30.

A Támogatás intenzitása: 100 %

Életünk minden területén elképesztő tudományos, technológiai fejlődés zajlik és természetesen ez az épületgépészetre is igaz. A 10 évvel ezelőtt még a jövőbe mutató ötletek manapság már a továbbfejlesztett verzióban vannak jelen az épületgépészetben. Gondoljunk csak az környezettudatos technológiákra, amik luxuscikknek számítottak.

Mi itt a Sztártechnikában azt látjuk, hogy nagyon nehéz megbízható, képzett szakembert találni az épülegépészeti kivitelezésekhez. Annak ellenére, hogy sok, jó szakember keres munkát, vagy munkáltatót. Nekik szól ötletünk!

Egyre többen választják fűtő/hűtő rendszerként a hőszivattyús technológiákat új építésű ingatlanok esetében és korszerűsítés alkalmával egyaránt. Az ok nagyon egyszerű! Ezek a fűtési megoldások hatékonyak, energiatakarékosak, modernek, innovatívak.

OKtóber 13 - 23 között JUBILEUMI kedvezményekkel várjuk mindazokat, akik korrekt épületgépészeti megoldásokat keresnek, mert építkeznek, felújítanak, modernizálnak.

2 oldal, 33 összesen, 1-24

Vissza az előző oldalra!

SZTÁR ÜZLETHÁZ Kft. - Magyar